Blog

Karmester: Takács-Nagy Gábor

2023.12.18 16:32
Liszt Ferenc Kamarazenekar
Karmester: Takács-Nagy Gábor

A hanglemezre felkerült művek közül Bizet-Scsedrin Carmen-szvitjét Takács-Nagy Gábor vezényli. 

A budapesti születésű Takács-Nagy Gábor nyolcéves korában kezdett hegedülni. Még a Zeneakadémia hallgatója volt, amikor 1979-ben első díjat nyert a Hubay Jenő-hegedűversenyen. Olyan mesterei voltak, mint Nathan Milstein, Kurtág György és Rados Ferenc. 1975-ben alapította a Takács Kvartettet, amelynek 1992-ig primáriusa volt. Négy évvel később megalapította a Takács Triót, 1998-ban pedig a kezdeményezésére jött létre a Mikrokosmos Kvartett, amellyel elkészítette máig etalonnak számító lemezét Bartók vonósnégyeseiből. 2002-ben kezdett vezényelni, 2007 óta a svájci Verbier Festival kamarazenekarának vezetője, 2011-től a Manchester Camerata művészeti igazgatója. Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas, aki 2021-ben az Érdemes Művész elismerést is elnyerte. Genfben és Londonban tanít, mesterkurzusokat tart és számos rangos együttes vendégkarmestereként a muzsikusok sokasága kedveli,közvetlen stílusáért és érzelemdús interpretációiért. „Ha zenekart vezénylek, megtanulom a muzsikusok nevét, nem azért, mert ettől leszek jó karmester, hanem azért, mert a tisztelet ezt követeli” – mondta egy interjúban.

Webáruház készítés
A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.